2010. március 9., kedd

A fekete rizs

A testvérkém kb egy hónapja egy szupermarketben belebotlott vörös illetve fekete rizsbe. Nem tudta, hogy van ilyen is, így hát kipróbálásra vett egy-egy fél kilót mindegyikből. Aztán megkérdett engemet is, hogy kell-e nekem. Na ná hogy kell, kíváncsi típus vagyok. :D

Sajna csak vöröset kapott, de a fekete helyett vett basmati rizset.

Huuu, de finom a basmati rizs. Mikor cipruson voltunk csak azt ettünk. Isteni finom rizi-bizit lehet belőle csinálni.

A vörös és fekete rizsről itten lehet bővebb infokat olvasni.

Ja, fekete rizs úgy került a konyhánkba, hogy a tesóm nekünk adta az övét, mert egy kis incidens után sogorkámnak nem kellett (az incidenst zárojelben leírom, remélem nem fogja bánni: a tesóm dolgozott és sogorkám nekilátott levest főzni. A lényeg az, hogy gondolta jól fog mutatni a levesben a fekete rizs. A gondolatott tett követte, a rizs belekerült a levesbe és pár perc után a levesnek tök jó sötétlilás színe lett. A leves ízén nem változtatott, de gondolom mivel nem volt felkészülve a színváltásra ezért a meglepi kellemetlen lett. Arra már nem emlékszem, hogy a leves hogyan fogyott el,de a lényeg az, hogy sogorkám kiűzte a fekete rizset a konyhából. És így került hozzánk.:D)

Egy hetet néztem a rizst a szekrényben, a tegnap pedig úgy döntöttem, hogy eljött az ideje hogy készítsek belőle valamit. Valamilyen belső sugalatra halgatva beáztattam a szép sötét színű szemecskéket és mivel nem tudtam róla semmit, így hát segítségül hívtam az internyetet. Mikor egy pár receptet elolvastam, úgy döntöttem, hogy egy szimpla köretet készítek, egy kis csirkés leveskockával megspékelve.Mikor megkostóltam, kellemes meglepetés ért(a szép sötétlilás szín nem zavart meg minket), ízlett, nagyon is, hisz ennek a rizsnek van "íze" nem mint a hagyományos rizsnek.

Mivel a neten olvastam hogy ebből a fekete rizsből inkább pudingokat csinálnak, így egy 50 gramnyit félretettem, azzal a szándékkal hogy ma pudingot gyártok belőle.
Mézesmadzag pudingját véve alapul elkészítettem az enyimét:

Hozzávalók:
- fekete rizs
- tej
- cukor
- kokuszreszelék
- fahéj

Ennyi. Nem bonyolítottam túl. A rizst edénybe raktam (egész éjszaka a vízben csücsükélt) felöntöttem annyi tejjel ami ellepte, raktam bele saját készítésű kokuszreszeléket és hagytam főni. Mikor megfőtt cukrot valamint fahéjat raktam bele, ízlés szerint, tálkába öntöttem és megszórtam még egy kis kokuszreszelékkel. Hagytam hogy félig kihüljön majd megkóstoltam. Hmmm! Mennyeien finom lett. Most már értem, hogy miért készítenek inkább belőle pudingot. Azt hiszem, hogy megkérem a tesókámat, hogy még vegyen nekünk ilyen rizsecskét.

És egy képecske a pudingról:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése