2011. június 22., szerda

Szülinapi tortám!!!

Íme ilyenre sikeredett a saját tortám:

Kegyetlenül megszenvedtem vele. Bárcsak hagytam volna hogy kapjak egy bolti tortát...na de ebből is tanultam. Hogy mit? Hát hogy amikor úgymond "kiállításra" készítek tortát, akkor igenis maradjak meg a jól bevált recepteknél, és ha netalán mégis új recept után kutakodok, akkor azt szó szerint tartsam be és ne próbáljak a saját fejem után menni, mert ami elméletben működik az sokszor a gyakorlatban sajnos nem. :(
Na de röviden elmesélem, csakhogy nehogy elfelejtsem és hátha másnak is jót teszek ezzel :D

A tortám ennek a lemásolt változata volt és így készült: készítettem egy 4 tojásos kakaós piskótát torta formában, aztán készítettem egy 5 tojásos sima tégla alapú piskótát. Ez utóbbiból szándékoztam megcsinálni a tekercseket. Azért csak szándékoztam, mert hát vastagra sikeredett a lap, kettévágva már túl vékony lett volna, ezért nehezen sikerült feltekernem. Látszik is a következő képen hogy hány réteget sikerült gyártanom, 3 köröcskét. :(
Ami meg a krémet illeti...hát....
Van nekünk egy jól bevált főzött csoki krémünk  (az első torta krémje), amit én most úgy sikerült elrontanom, hogy nem fekete csokoládét hanem a húsvéti nyuszis "tejcsokoládékat" olvasztottam bele, aminek következtében semmiért sem akart megkeményedni. Közben belekevertem a jó minőségű margarint (direkt nem vajat vettem!) ami ne akart elkeveredni a krémmel, szépen pöttyös maradt.
Na akkor egy újabb fejetlen dolog következett: újra felfőztem a krémet, hogy elolvadjon benne a margarin.
Kihűtöttem, felébe elkevertem egy tábla 75 százalékos csokoládét és 200 ml felvert tejszinhabot, hogy valahogyan kenhető állagú krémet kapjak, és összeraktam a tortámat.

A megmaradt krém második felébe is került 2 tábla 75 százalékos csoki,  ennek kb a felébe belekevertem a folyékony tejszínt (már nem emlékszem hogy mennyit) és ezzel vontam be a tortámat (eredetileg ganache-t szerettem volna).

Diszités gyanánt felolvasztottam egy tábla fehér csokoládét, sütöpapirból tölcsért csináltam, beleöntöttem a csokit, majd egy ugyancsak sütöpapiros tepsibe először átlósan, majd le-föl csíkokat húztam, fagyasztóba raktam amíg megkeményedettt majd éles késsel tetszőleges nagyságú darabokat vágtam és óvatosan meg gyorsan dolgozva feldiszitettem a tortát.
Itt pár kép a bulinkról. Épp a becsomagolatlan ajándékomat várom csukott szemekkel és tárt kezekkel :D

És ez az ajándékom:
Direkt szakácskönyvet kértem a barátoktól, mondván minthogy inkább valami használhatatlan tárgyat kapjak, inkább egy szakácskönyvet szeretnék, mert ez örökre megmarad és mindig rájuk fog emlékeztetni (kérésemre jól teleírták az első két lapot :D)
Köszönöm még egyszer itt Nekik!

2 megjegyzés:

  1. Gratulálok, nagyon boldog születésnapot kívánok Neked!
    Bár jól megszenvedtél a tortával, de nagyon szemrevaló lett! És biztosan finom is!
    Sok sikert kívánok a rengeteg recept kipróbálásához! :)

    VálaszTörlés
  2. :D Köszönöm Gabi! Finom lett a torta, nagyon is!

    VálaszTörlés