Azt hittem hogy nem fogok idejutni, mármint hogy ismét nekiállok ennek a fogyokúrának.
Ez volt a harmadik alkalom.
Az első relatív jól eltelt, leszámítva hogy a másdik nap este olyan rosszul voltam, hogy azt hittem kinyulok a világból (leeshetett a cukorszintem, hisz miután bekaptam egy kis háztartási kekszet, rövid időn belül helyrejöttem), de aztán végig csináltam. Akkor 4 kilótól szabadultam meg.
A második kisérletem egy hétig tartott a kettő helyett. Eredmény semmi. A végén rájöttem miért : egyvégbe rágoztam ami nem kifejezetten jó.
A harmadik kísérletem mondhatom hogy a legjobb eredmény pródukálta: minusz 10 kiló (73-ból 63 lett) A zsírocskák legfőképpen a hasi tájékomról tüntek el (ismét szép lapos pocim van :D) és persze a fenekemről és combomról(erről a két helyről még le kell hogy faragjak vagy 2 kilót, mert a farmerjaim még szűkek rám, de ezt már helyes táplálkozással és tornával fogom elérni)
Erről az anyagcsere felpörgető diétáról elég sok cikk található az internetten. Én nem innen szereztem róla tudomást, hanem az egyik ismerősömtől (kb 5 éve)
Most leírom az étrendet, aztán meg következik az elezés
1,8 nap (hétfő):
reggeli : 1 kávé cukorral
ebéd : 2 keményre főtt tojás, főtt spenót, 1 paradicsom
vacsora: 200 gr sült marha/borjúhús zöldsalátával, olivaolajjal és kis citromlével
2,9 nap (kedd) :
reggeli: 1 kávé cukorral
ebéd : 200 gr sonka, 1 doboz natúr joghurt
vacsora: 200 gr sült marha/borjúhús zöldsalátával, olivaolajjal és citromlével
3,10 nap (szerda):
reggeli: 1 kávé cukorral, 1 szelet pirítós
ebéd: 2 keményre főtt tojás, 1 szelet sonka
vacsora: főtt zeller gúmó, 1 paradicsom, 1 alma
4,11 nap (csütörtök) :
reggeli: 1 kávé cukorral, 1 szelet pirítós
ebéd: 2 dl frissen facsart narancslé, 1 doboz natúr joghurt
vacsora: 1 keményre főtt tojás, 1 reszelt sárgarépa, 1 doboz tehéntúró (kb 150 gr)
5, 12 nap (péntek):
reggeli: 1 nagy reszelt sárgarépa
ebéd: 200 gr főtt pisztráng kis citromlével és kis vajjal
vacsora: 200 gr sült marha/bórjúhús zöldsalátával, olivaolajjal, citromlével, főtt zellergúmó
6,13 nap (szombat):
reggeli: 1 kávé cukorral, 1 szelet pirítós
ebéd: 2 főtt tojás, 1 reszelt sárgarépa
vacsora: egy fél főtt csirke, zöldsaláta, olivaolajjal, citromlével
7 nap (vasárnap):
reggeli : 1 bögre tea cukor nélkül
ebéd: csak víz
vacsora: 200 gr sült bárányhús/ borjúhús, 1 alma
Az egész fogyókúra alatt csak sima vízet, ásványvízet lehet inni (sem alkohol, sem tej,sem üditő) kivéve azokat az alkalmakat amikor a diéta előirja (pl a reggelik).
Fűszerek használata tilos. Még sózni sem szabad (habár ezt a szabályt én most a harmadik diétámnál megszegtem, ennyhén sóztam a húsokat, mert nem tudtam már megenni).
A sűlt marhahúst szimpla teflon serpenyőben olaj nélkül kell megsütni : nagyon vékony csíkokra felszeleteni és így megsütni (enged annyi vízet hogy megsül) - jelzem nagyon rágos.
Én mostan (3. diéámná) mivel a marha/borjúhúst nem tudtam megenni helyetesítettem csirke hússal (a combokat főztem/pároltam, a mellét megsüttem )
Igen, ez egy nagyon drasztikus diéta a 13 naposak közül. Vannak ennél enyhébbek is, pl itten
Más szabályok:
- legalább az első 7 napot muszály végigcsinálni, ahhoz hogy legyen egy kis eredmény
- minimum fél évet kell várni amíg újra meg lehet csinálni (ha 1-2 nap után abbahagyod akkor is kell várni fél évet)
- hatása (ezalatt azt értem, hogy igenis annyit ehetek amennyi belémfér, nem hízom vissza - nekem nem ez a szándékom, de mivel az első próbálkozásom után igenis, voltak napok amikor sokat ettem, leellenőriztem, hogy igenis hízok-e vagy sem, nem híztam) másfél évig hat
- bármikor megéhezel csak vízet lehet inni
- nem lehet lecserélni a diétában előírt ételeket másokra
Tapasztalatok:
- én nem ajánlom ezt a diétát azoknak akiknek a munkahelye kicsit stresszes, nehéz, hiszen a kevés kalóriabevételt figyelembe véve, rosszullét is megtörténhet (nálam ez az első napokban jelen volt szédülés formájában )
- érdemes az étkezési időket betartani (pl nálam így volt : reggeli 7-8 között, ebéd 13-14 között, vacsora 19-20 között)
- nagyon kitartónak kell lenni, monhatom hogy vasakarattal kell rendelkezni, főleg ha az ember nem egyedül él és biza a családjának kell főzzön (ilyen esetbe az ételek megkóstolása is kizárt)
2010. június 27., vasárnap
2010. május 2., vasárnap
Zölborsókrémleves
Gyorsan lejegyzem, mielőtt elfelejteném. :D
A leves születéséről annyit, hogy a szükség megkívánta hogy készítsek valami ujabb levest ja és persze hogy felhasználjam a vacsiról megmaradt krumplipürét is.
Hozzávalók
zöldborsó
1 kis kolbász
megmaradt krumplipüré
1 közepes fej hagyma
1 marék petrezselyem
2 kiskanál pirospaprika
só, bors, cukor
A kolbász felkarikáztam és kisütöttem a zsírját, majd kiszedtem egy tálkában, a visszamaradt zsíradékban megdinszteltem az apróra vágott hagymát. Aztán beleraktam a zöldborsót (ez nekem fagyasztott volt) pár percig hagytam, hozzáadtam a pirospaprikát, és felöntöttem vízzel. Miután megfőtt a zöldborsó, hozzáraktam a krumplipürét (azért maradt meg mert nem volt nagy keletje az este, ugyanis felturboztam egy kis zellergumóval, de apa nem díjjazta, így megmaradt), összeturmixoltam, hozzáraktam a kolbászt, megsóztam, borsóztam és egy kicsit megcukroztam, majd a végén hozzáadtam az apróra vágott petrezselymet, még főztem 1-2 percet és kész is.
15-20 perc múlva fogyasztható (kell egy kis idő míg a petrezselyem kiadja az ízét )

2010. április 20., kedd
Répatorta
A hétvégén elkészítettem életem első répatortáját. Még soha nem ettem, de mivel imádom a sárgarépát így hát gondoltam ha elkészítem a sütit akkor bizti az is fog ízleni.
Hát, mit mondjak? Nem tévedtem. Nagyon ízlett Mindenkinek.
Hozzávalók
- 4 tojás
- 10 deka margarin
- 35 deka liszt
- 40 deka tisztitott sárgarépa
- egy tasak sütőpor
- egy mokáskanál fahéj
- 35 deka porcukor
A répát lereszeljük a nagyobb foku reszelön és hozzáadjuk a felolvasztott margarint. A tojásokat a porcukorral robotgéppel habosra keverjük és hozzáöntjük a répás masszához. A lisztet elkeverjük a fahéjjal, a sütöporral és egy kis sóval majd apránként hozzáadjuk a répás masszához.
A sütöt előmelegítjük. A tésztát kivajazott, kilisztezett tortaformába öntjük és betesszük a sütöbe. 170 fokon kb 60 percig sütjük (tűpróba).
Krémnek szerintem bármit el lehet készíteni. Én akkor kb 20 deka mascarponet összekevertem 2 evőkanál porcukorral, belereszeltem egy fél narancs hélyát és rákentem a tortára miután az természetesen kihült, és bedugtam a hütőbe. (mi hütőbe rakás előtt már megvámoltuk, a kiváncsiság nem hagyott békén)

2010. április 11., vasárnap
A fincsi gyors briós
Lassan egy hete lesz annak, hogy elolvastam Judit briós receptjét. Annyira megtetszett, hogy azt mondtam azt még aznap elkészítem. Megvettem a hozzávalókat, márcsak az estét kellett, hogy megvárjam, hisz ez egy olyan kis sütike, amit tényleg öt perc alatt összedob az ember, bedugja a sütöbe, reggel míg a kávé meglesz össze is lehet állítani.
Íme a hozzávalók:
2 tojás
3 ek porcukor
30 dk liszt
12 dk vaj (én margarinnal helyetesítettem)
élesztő
2-3 ek tej
A tojásokat a porcukorral összekeverjük, az élesztőt a meglanygyositott tejbe elkeverjük és hozzáadjuk a tojásos keverékhez. A vajat felolvasztjuk (érdemes vajjal csinálni, mert enyhém érződik a margarin íze), közben a lisztet és egy csipetnyi sót elkeverünk a masszával és hozzáadjuk az élesztős tejecskét. Fakanállal összedolgozzuk, kissé ragacsos lesz az állaga, de ahogy Judit írta, nem kell megijedni, hisz ilyennek kell lennie és bedugjuk a hütőbe.
Másnap reggel kinyujtottam a tésztát, egyharmadát levágtam és rászortam egy kis diós-cukros keveréket, feltekertem a tésztákat és 2-3 ujjnyi vastagságúra felszeltem. Egy kicsit kilapítottam őket, beleraktam a sütőpappírral kibélelt tepsikbe, megkentem egy kis tojássárgájával és megszortam cukorral és bedugtam az előmelegített sütőbe, 15- 20 perc alatt meg is lett.
Nagyon fincsi lett, most is azt majszolgatom a kávémmal együtt (aki képre kiváncsi, megkérem nézze meg Judit blogján lévő képet, pont ugyanolyn lett nekem is.) :D

2010. április 6., kedd
Sogorkám szülinapi cici tortája
Amint elolvastam Fakanálforgató cicitortáját elhatároztam, hogy ezt elkészítem a sogorkámnak szülinapjára. Így is történt.

Az egész torta produkció improvizálás volt. Ügyesen megérdeklödtem a tesomtól, hogy mégis milyen fajta-ízű tortának örvendene a legjobban. És ezt találtam ki:
- sütöttem egy szimpla téglaalapú piskota tésztát
- miután kihült felkockáztam (eredeti tervem nem ez volt, de mivel a piskóta közepe szép feketére sült így jöttek a kockák)
- a krémhez (miután elolvastam egy tucat tejszínes-joghurtos-tehénturós receptet ) a következőt készítettem el : fél liter tejszínt két habfixáloval kemény habbá vertem és bedugtam a hütőbe - elkészítettem a zselatint, belekevertem pár evőkanál szánát/sanat (ez egyfajta nálunk kapható joghurt) majd hozzáöntöttem a többi szánához (egy 375 gr-os szánát használtam fel), jól összekevertem és hozzákevertem a tejszínhez.
- mivel sok zselatin használtam, nyomban meg is keményedet az egész, alig tudtam dolgozni vele :D belekevertem a piskota kockákat és a banánkockákat. Gyorsan dolgoztam, hogy azért ne kelljen dokat kinlodnom vele. Kialakitottam a ciciformákat, úgy szemre és bedugtam a hütőbe amig elkészítem a díszítését
- díszítés gyanánt pillecukorból szerettem volna gyártani neki egy kis szexi melltartót, de hamar lemondtam róla, mert még nem készítettem ilyen alapanyagból tortadíszt. Meg is szenvedtem vele, amíg összeeszkabáltam a csíkokat. Nem is untatok ezzel senkit, inkább azt árulom el, hogy mikor kész lett, nagyon nem tetszett nekem. Sőt, még meg is fordult a fejemben, hogy ezzel a művel nem fogok én a sogorom elé állni. De aztán, azt mondtam, az íze majd kárpotol mindenért.
Elég a beszédből , íme a cicitortám:

Elnézést a háttérért. Nem számitottam hogy meg lesz örökítve. De a tesómnak annyira tetszett, mikor megmutattam, hogy azt mondta ezt muszály lefényképezni. Gyorsan ugrott a gépért és várta amint behozom. Itt meg kell jegyezzem, hogy sogorkám semmiképp sem akart feljönni hozzánk (épp faluról jöttünk és fáradt volt), de aztán sikerült a cicikkel felvidítanom őt. Nézzétek csak hogy vigyorgott:

Ami meg az ízét illeti... Hát tényleg nem tévedtem. Nagyon fincsi lett! Sőt! Még egy esküvői torta elkészítésére is megkértek (mármint hogy ilyen ízű esküvői tortát készítsek). Na nem a tesómék, hanem a sogorkám testvére és asszonykája (majdenm felfalták a ciciket az ünnepelt elől :D) esküvőjéről beszélek. Júliusig van időm eldönteni hogy elválalom-e, vagy sem. De Istenem, egy esküvői tortától van szó. Azt nem lehet csak úgy egyszerüen "összedobni" mint ezt a ciciket...hmm, hát majd meglátom, hogy mit csinálok.
2010. március 31., szerda
Tavaszi spenótos saláta
A tegnap hazacipeltem anyuméktól másfél kiló spenótot. Nálunk még nem lehet kapni és mivel ugyis sétáltunk a tökmaggal...
Elég sok időbe került a megtisztitása, mert zsenge, sáros spenótról volt szó. Tisztitása közben eszembe jutott, hogy mi lenne, ha a kis tényegesen zsenge levélkéket félreraknám és készítenék egy kis salátát belőle, mert még sosem ettem. Így is tettem, és ma a következő salátát állítottam össze.
Hozzávalók:
spenót (kb 10 dk)
1 alma
1 kisebb főtt cékla
1 fej lilahagyma
pár szelet párizsi
piritott kenyérkockák
Az öntethez:
1 teáskanál mustár
2 szik törtfokhagyma
olaj
ecet
só
bors
A nagyobb spenótleveleket kisebb darabokra téptem, beleraktam egy tálkába. Rászortam a vékony csíkokra vágott céklát, hagymát, párizsit, almát (furcsa párosítások, de jó az ízűk együtt). A kenyérkockákat kis olajon megpiritottam. Az öntethez a hozzávalókat összekevertem.
Tálalásnál kipakoltam egy jó adag salátát a tányérba, ráraktam a még meleg kenyérkockákat és tetszés szerint ráöntöttem az öntetet és kész is lett a sali. Az öntetet azért keverem csak akkor össze a salátával, amikor megeszem, mert hanem összeesne és elázna a saláta.

2010. március 19., péntek
Tahini és humusz
Ciprusban ettem először humuszt. Bevallom első kostolásra nem ízlett. Nem hasonlított semmire amit idáig ettem. Párom nagyon szereti, Izraelben nagyon sokat evett belőle (megismerkedésünk előtt ott dolgozott 5 évet). Aztán lassan-lassan megszerettem én is.
De lássuk csak miből is van: csicseriborsó püréből(azidáig erről sem hallottam), tahiniszószból, ami egy szimpla pasztorizált szezámmag(ettől van az a furcs, fanyar íze), fokhagymából,citromléből és olivaolajból. Vannak akik pirospaprikával is megszorják. Ezt mi pitával ettük, az arab kenyérrel, amit ugyszintén ottan ettem először. Arabkenyeret itthon mi is készítettübk egy alkalommal. Pontosabban ő készítette. Kellett hozzá liszt, só és annyi víz amennyitől nyujtható állaga lesz. Vékonyra kiserítette és a kályha sütőlapján megsütötte őket (ez mind Kálnokon volt, a nagymamámnál), idehaza még nem próbáltam.
Egy hete kaptunk sima tahinit. A testvéréék küldték Ciprusból. Nagyon megörvendtem neki, mert így készíthettem humuszt. Másnap elsétáltam a központi bióboltba, amit kb egy fél éve nyithattak meg, hála istennek, és vettem egy fél kiló csicseriborsot.
Ennek csak a felét használtam fel. Este beáztattam, kb 14 órát ázott, majd fél óra alatt megfőztem. Az áztatás nagyon fontos lépés, mert annélkül órákba telik amíg megfő (tapasztalatból mondom) és nem is lesz olyan finom. Mikor megfött a vízében hagytam kihűlni (nem kell leönteni a vízet mert akkor kiszáradnak a borsocskák), aztán pedig kétszer leöröltem sima húsörlövel. Aztán átraktam a robotgépbe és hozzáadtam a fenntebb leírt hozzávalokat(ennyi mennyiséghez kb 2-3 evőkanál tiszta tahini kell). Fokhagymából a por a legjobb, de mivel olyat nem találtam, jó volt a granulált is. Jól összedolgoztam az egészet és mehetett is be a hütőbe.
Az üzleti humusz sokkal krémesebb, az enyém egy kicsit darabos volt, de elfogyott. :D
Pár óra múlva ezeket a szendvicskéket készítettem belőlük. Lehet simán is enni, de nekem akkor kedvem volt valami dekorativ reggelit készíteni (ritkán fordul elő az ilyesmi velem).
Megkentem a kenyereket humusszal, fött tojással, ecetes pirospaprikával(gogossal,nem tudom a magyar megfelelőjét) és friss petrezselyemlevéllel díszítettem.
A tahinit is ki lehet simán keverni: víz, fokhagymapor, citromlé, só. De így éve nagyon keserű. Ilyet sokat csinált a ciprusi főnököm, innen tudom, hogyan kell kikavarni, és a kebabokhoz szolgáltuk fel. Nekem ez nem ízlik.
Aki még nem evett ilyesmit az ne próbálja ki, mert megtörténhet hogy nem fog ízleni. Először essen túl egy kostoláson és ha ízlik akkor készítse csak el.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)