2009. december 30., szerda

A keresztelői torták

Amint ígértem, megmutatom a tortákat, amit én és anyukám készítettünk.
Íme az első, anyukám alkotása és utólag a testvérkémé is, aki a díszítést tudhatja magáénak.
Ez az a "messzi földön híres" tortánk :DD Könnyű megjegyezni, mert nem kell hozzá méricskélni.

Íme a hozzávalók:
10 evőkanál finomliszt
10 evőkanál porcukor
10 db tojás
egy pici só
1-2 teáskanál kakaó
A krémhez ezek szükségesek:
10-12 evőkanál liszt
5-6 evőkanál kristály cukor
2-3 evőkanál cukrozatlan kakaópor
ráadásként egy tábla, azaz 100 g, bármilyen márkájú fekete csokoládé (ajánlom azt amelyikben minél nagyobb a kakaó tartalom), ez pár fokkal fennebb emeli a krém élvezeti határát.
egy csomag vaj vagy margarin (20 vagy 25 dekás)

Két adag lapot sütünk, amit majd keresztben kettévágunk.
5 tojás fehérjét szétválasztjuk a sárgájától, a fehérjébe rakunk egy csipetnyi sót és 2 evőkanál porcukrot és kemény habbá verjük. A sárgáját összekeverjük 3 kanál cukorral, hozzáadjuk a felvert fehérjét és a lisztet, majd szépen, vigyázva hogy ne törjük össze a habot összedolgozzuk.
Kivajazott/kizsírozott és kilisztezett kapcsos torta formába öntjük, és bedugjuk a már előmelegített sütőbe. Pontos fokozatot nem tudok mondani, mert a sütőnkön kis, közepes és nagy fokozat van, én a nagyon hagyom kb 15 percet és aztán lenebb veszem a gázt. Tűpróbával ellenőrizzük hogy kész van-e.
Ugyanezt megcsináljuk a maradék hozzávalókkal, annyi különbséggel hogy a tojás sárgás cukros keverékbe beleszitáljuk a kakaót is.
Amíg a lapok kihűlnek elkészítjük a krémet. Ezt mi dupla falú tejföző fazékban szoktuk készíteni, hogy ne égjen le a krém.Ha ilyen nincs akkor előkerítünk egy nagy fazekat, félig megtöltjük vízzel és odarakjuk forrni. Időközben egy kisebb fazékba összekeverjük a lisztet, a cukrot és a kakaót. Kezdetnek hozzáöntünk két bögre vizet és odarakjuk főni. Főzés közben mikor már kemény a krém még öntünk hozzá apránként vizet (őszintén szólva pontosan nem tudom mennyi víz kell.Mindig eltökélem magamban, hogy na aztán most megjegyzem a víz mennyiségét, és a végén szomorúan észlelem hogy ismét elfelejtettem.) Mikor már lássuk hogy már nem keményedik annyira mint az elején, levesszük a tűzről és hagyjuk kihűlni. Mikor kihűlt hozzákeverjük a szoba hőmérsékletű vajat és habosra keverjük (lehet robotgéppel is).

Mire kész vagyunk a krémmel, arra kihűlnek a lapok is. Mind a kettőt félbe vágjuk és a következő képen rakjuk össze: kakaós lap+krém+sárgalap+krém+kakaós lap+krém+sárgalap
Végezetül a krémmel "betakarjuk" a tortát (azaz a tetejét is és az oldalát is).
Azzal lehet díszíteni amivel akarjuk. Mi általában az oldalát kokuszreszelékkel vonjuk be.
Legalább egy fél napot hűtőbe/hideg helyen tartjuk, hogy összeérjenek az ízek.


És itt a második torta. Ezt már én sütöttem. A recept egy TinaKonyha karácsonyi receptek számából van.
Az eredeti receptet írom le, a változtatásokat időben jelzem.

Háromlapos Mozart torta.

Hozzávalók:
20 deka marcipán massza
25 deka vaj vagy margarin
20 deka cukor
2 zacskó vaníliás cukor
néhány csepp keserű mandula aroma
4 tojás
30 deka liszt
3 teáskanál sütőpor
5 evőkanál tej
20 deka mogyorós nugát (ezt én kihagytam, mert nem találtam az üzletekben)
15 deka ét torta bevonó
650 g tejszín
40 deka vörös áfonya-dzsem vagy ribizli lekvár (én málna kocsonyás-bodza dzsemet használtam)
hab fixáló a tejszínhez, ha szükséges
a díszítéséhez Mozart-golyó és vörösáfonya vagy mirelit ribizli (ami nálam természetesen elmaradt)

A durvára reszelt marcipánt a puha vajjal, a cukorral, 1 zacskós vaníliás cukorral, az aromával és csipetnyi sóval krémesre keverjük. Egyenként beledolgozzuk a tojásokat és a tejjel váltogatva hozzáadjuk a sütőporral elvegyített lisztet. Margarinnal kikent kapcsos torta formába simítjuk és előmelegített sütőben 175 fokon 40-45 percig sütjük (tű próba!)

A nugátot 5 dkg tortabevonoval együtt felaprítjuk. A tejszínből 250g-ot kimérünk, felforraljuk, majd félrehúzzuk és megolvasztjuk benne a felaprított nugátot és a torta bevonót. Keverő tálba öntjük és másfél órára hűtőbe rakjuk.
Én a nugát hiányában a tejszínben felolvasztottam egy tábla 75 százalékos csokoládét(azért nem tortabevónot mert azt csak kilós kiszerelésben lehetett kapni, ami nekem pedig sok lett volna) és 2 kanál kakaót.

A torta lapot keresztben háromfelé vágjuk. Vigyázni kell mert eléggé törékeny a lap. Az alsó lapot megkenjük a dzsemmel és rátesszük a második lapot. Ropotgép habverőjével az áthűlt, de még lágy nugát krémet felverjük és a torta lapra kenjük. A habfixálot a másik zacskó vaníliás cukorral összekeverjük. A maradék tejszínből 250 g-ot kemény habbá verünk és közben beleszórjuk a habfixálos cukros keveréket. Óvatosan a nugát krémes rétegre simítjuk, majd ráhelyezzük az utolsó tort alapot és 2 órára a hűtőbe rakjuk.

A maradék bevónot (azaz a 10 dekát) felaprítjuk,  vízfürdőben megolvasztjuk és márvány vagy porcelán lapra simítva a hűtőbe tesszük. Miután megszilárdult, forgácsokat faragunk belőle, majd visszatesszük a hűtőbe. (ezt már egyszer kipróbáltam, nagyon macerás dolog és nem is lett olyan szép az eredmény mint a képen, de próbálkozni lehet :D) A maradék tejszínt is felverjük és a tortát bevonjuk vele. Végül a csokoládé forgácsokkal, a félbevágott Mozart-golyókkal és áfonyával díszítjük.
Ez a díszítés helyet én mást választottam amint az látszik is. A marcipándíszek elkészítését az előbbi bejegyzésekben már leírtam, így hát most még egyszer nem ismétlem meg.
A képen a tortát bevonó tejszín azért repedezett meg mert túl korán készítettük el. Pontosabban egy kicsit kiszáradt, de az íze nem változott.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése